2014. november 26., szerda

Nem csuhé, nem vessző, de gyönyörű !

Majdnem teljes pompájában a karácsonyi kaktuszom! És még rengeteg bimbó van rajta!



Még mindig csuhé!

Elkészült az előző bejegyzésben emlitett kis tartó csuhéból, csomózásos technikával. Nem nehéz csinálni, de preciz munka kell hozzá.





Ha már beáztattam a csuhéleveleket, akkor csináltam mást is belőle.
Imádkozó Mária
 

Kaptam különösen nagyszemű dióhéjat, igy kivánkozott, hogy bölcső legyen belőle egy pólyásnak. Ha ki lesz fúrva a dióhéj, akkor majd sodrok a bölcsőnek fogót, akkor fel is lehet akasztani a karácsonyfára.




2014. november 13., csütörtök

A csuhéval nagyon jó dolgozni!

Talán az ősz miatt, de kedvem támadt kukoricalevélből, azaz csuhéból késziteni valamit. Ebben az is közrejátszott, hogy bekukkantottam egy csuhé szakkörbe. Ott a csomózás technikáját gyakoroltuk, egy kerek kis tartót kezdtünk el,  de elég nagy munka, ha készen lesz, megmutatom.

Igy jutott eszembe, hogy itthon csuhéfigurákat készitsek, csak úgy, az alkotás öröméért. Mivel már november közepén járunk, a téma karácsonyi lett,  karácsonyfára felakasztható angyalkák valamint nagyobb Madonna és Mária a kisdeddel készült eddig.

Az a szép a csuhéban, hogy olyan sokféle szinárnyalatban létezik a csuhélevél.

Angyalkák serege száradás közben.  



Kedvencem ez a rózsaszines-barnás angyalka.


 Ő egy erőteljesebb angyal, zöld ruháját méltósággal hordja.
 Madonna


Mária fátyollal:

 Tavaly készitettem a Betlehemi jelenethez ezt a Mária figurát.

2014. november 8., szombat

Kiállitáson szerepelek !

Szeptemberben a sikeres vizsgák után nyilt meg a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban az a kiállitás, ahol a végzős hallgatók munkáit állitották ki.

Nagyon büszke vagyok, hogy több játszóházi munkám és a kosárfonó vizsgára beadott minden vizsgaremekem kiállitásra került.

A kiállitás megnyitója:
Csuhébabám: söprögető nő
 ezek mind az én kosaraim:

 a fonott csikos tarisznya:
A kiállitás november 26-ig nyitva van a (Bp. I. Fő utca 6), nézzétek meg, sok szépet látni!

Megkaptam a bizonyitványomat!

Jó hosszú ideje nem irtam a blogba, ennek fő oka az volt, hogy idén egyszerre végeztem a kosárfonó szakképesitést és a népi játszóház vezetői tanfolyamot is, ehhez szakdolgozatot kellett irni és mind a két szakból szeptemberben volt a vizsga. 
Örömmel jelenthetem, hogy jelest kaptam mindkettőből (juhé!!!!) és már a kezemben is van a keménykötésű oklevél. 
Nyáron kosárfonó táborban is voltam és a népi játszóház vezetői táborban is eltöltöttem egy nagyon hasznos és kellemes hetet.
Ilyen szép helyen volt a játszóházi tábor:
Sokféle foglalkozásunk volt, kora reggeltől gyakran éjfélig csináltunk valamit, de ezt jókedvvel tettük. 
Néhány ottani munkám képekben
szövőkereten szőtt tarisznya:
 meritett papir:
 növényekből szőtt falikép

A kosárfonó táborban sok szépet fontuk, szerszámos dobozkát, szögletes piknik kosarat,  ülőkét.


Ez a nyár  is szépen telt el!